Az A38-as hajó promócikke “súlyos, jelentős arcokat” és “vidáman őrült” műsort ígért március 22-ére, a Burn, Baby, Burn! turné budapesti állomására, és mindezt maradéktalanul teljesítette is. Abszolút megérte elmenni, már csak azért is, mert ennyi elborult figurát ritkán lát az ember egy színpadon.

A Burn, Baby, Burn! turné ötlete Alexander Hacke (Einstürzende Neubauten) agyából pattant ki: összetrombitálta a berlini avantgárd és poszt-punk jeles alakjait és közös turnéra hívta őket, ahol mindegyikük promózhatta a frissen megjelenő albumát. Produkciójuk két részből tevődött össze: először színpadra lépett Hacke az alkotótársával és nejével, a sokoldalú képzőművész Danielle de Picciottóval. Ők Chris Hughes dobossal kiegészülve mutatták be új albumukat, a Hitman’s Heelt. Utánuk következett a techno DJ Khan, a legendás gitáros Kid Congo Powers, és a nem kevésbé legendás énekesnő, Julee Cruise közös, nemkicsit zakkant lemezpromója.

Julee Cruise-t én még a Twin Peaksből ismerem. Igen, abból a Twin Peaksből, David Lynch kultuszsorozatából, amelyet a kilencvenes évek elején mindannyian néztünk a magyar tévében, mert azt hittük, hogy egy krimi. Cruise fölbukkant magában a sorozatban is (bárénekesnőként), és ő énekelt három dalt Angelo Badalamenti feledhetetlen Twin Peaks soundtrackjén is (Falling, The Nightingale, Into the Night).

Alexander Hacke, ez az egyébként végtelenül szimpatikus, közvetlen előadó most nekem kifejezetten komornak és rosszkedvűnek tűnt, ez számomra kihatott a produkcióra is. Ettől eltekintve jóféle, de azért nem kiemelkedően jó anyag a Hitman’s Heel, amíg hallgattam, végig olyan érzésem volt, mintha valami mexikói határvidéken játszódó, lepattant western soundtrackje lenne. Mindhárman kalapban és hegyes orrú westerncsizmában léptek színpadra, a Danielle által tervezett ruhákban.

A Hitman’s Heel után színre lépett Khan, Kid Congo Powers és Julee Cruise elvetemült és rendkívül szórakoztató triója. Khan és Kid felszabadultan ökörködtek, remekül egymásra és a közönségre hangolódva adtak elő olyan vicces örökbecsűket, mint a Fat DJs vagy a Sex Change. Julee Cruise pedig, ez a kattant, ripacskodó, imádnivaló díva, olyan számok erejéig csatlakozott hozzájuk, mint a San José, a Fever, a Say Goodbye, valamint a Twin Peaks két legendás betétdala, a Falling és az Into the Night. Gyerekkorom egyik meghatározó zenéje volt a Twin Peaks soundtrackje, kétkazettás magnóval másoltuk anno az általánosban, így nem akármilyen élmény volt élőben hallani ezeket a dalokat az eredeti előadótól, a védjegyének számító, sejtelmes, álomszerű stílusban.

A fináléban mind a hatan részt vettek, és közösen adták elő Kid Congo Powers régi együttesének, a Crampsnek egyik slágerét, a Goo Goo Mucket.

Khan, Kid és Julee Cruise dalai annyira megtetszettek, hogy bohókás közös albumukat, a San Josét letöltöttem a netről – tökéletesen legálisan. Ez életem első, vásárolt mp3 albuma, és szép mementója egy igazán jól sikerült, vidám estének.

2011. március