A tegnap látott, Träume und Visionen című H.R. Giger kiállítás olyan volt, mintha lehajítottak volna egy elbaszott freudi rémálom kellős közepébe. Sok mindent megértettem most, például azt, hogy miért jönnek be nekem Giger munkái annak ellenére, hogy teljesen analfabéta vagyok a képzőművészetekhez. A kulcsszó természetesen: Freud. Mint kiderült, Giger nagy tisztelője Freudnak, s az ő álomelmélete nyomán elemzi ki saját (rém)álmait, melyeket rendszeresen feljegyez. Tehát tudatosan reflektál az agyában burjánzó tudattalan rémképekre, és a freudi elméletek óhatatlanul is hatással vannak a művészetére.
A kiállításon tematikus rendben láthattuk Giger képeit, szobrait, a biomechanika, az okkultizmus vagy a szexualitás köré rendezve. Külön termecskét kapott leghíresebb teremtménye, a sci-fi történelem legszebb, legsokkolóbb szörnye, az alien; másik híres sci-fi kreatúrája, Sil, A lény című filmből; valamint a pop/rockzenei előadóknak tervezett albumborítói. A Kunst Haus Wien nyikorgó deszkapadlója, zegzugos kis termei és az azokat uraló félhomály méltó, hangulatos fészket nyújtott Giger beteges látomásainak, olyanoknak, mint például ez:
Gebärmaschine / Birth Machine
Giger mester nem szarral gurigázik: fő témája a születés, a halál, és a kettőt ötvöző szexualitás. Képein emberszerű, mégis mechanikus lények születnek, egyesülnek, pusztulnak tekergőzve, összekuszálódva. Gép és ember már nem különül el: elborzasztó, gyönyörű, erotizált, torz egységben jelenik meg. Ridley Scott A nyolcadik utas: a halál (Alien) rendezője, ezt a két képét látta Gigernek, s azonnal úgy döntött: ezt az alkotót kéri meg, hogy tervezze meg filmje szörnyét:
Necronom IV.
Necronom V.
Többek közt ez a két kép is ki van állítva most Bécsben, több eredeti, a filmhez készült tervrajzzal együtt, valamint két szoborral: az egyik egy alien koponya, a másik az újszülött “Bambi alien” a harmadik Alien-filmből. Ezenkívül Silről, a vérszomjas hibrid “hölgyről” is látható egy majdnem egész alakos szobor:
Sil
Gigerről nekem mindig Freud A kísérteties című írása jut eszembe. Freud abban a “félelmetes” fogalmáról beszél, kimondottan a fantasztikus irodalomra hegyezve ki a témát. Dióhéjban azt mondja, hogy nem az a félelmetes, ami teljesen idegen, hanem az, ami idegen, mégis furcsán ismerős (ld. déja vu érzés). Ez az alaptézis tökéletesen igaz Giger munkáira. Az alien pontosan azért olyan ijesztő, azért lehet a mai napig a sci-fi szörnyek leghatásosabbika, mert furcsán ismerős. Emberszerű és mégis iszonytatóan idegen egyszerre:
Alien
Giger az Alien-filmnek köszönhette, hogy a szélesebb közönség is megismerte az alkotásait, és innentől kezdve nem volt megállás: a XX. századi popkultúra meghatározó ikonjává vált. Nemcsak fest és szobrászkodik, hanem bútorokat és belső tereket is tervez, valamint zenészeknek mikrofonállványokat és gitárokat. Számtalan alkotóra gyakorolt hatást a művészete. Tipikusan az a művész, akinek ha ránézünk a művére, megborzongunk, és azt mondjuk “fú, ez beteg!” Ez csak úgy lehetséges, ha a műve valami roppant kényeset és eldugottat érint meg bennünk: saját tudattalanunkat. Mindig az zavar minket a legjobban másokban, amit magunkban nem vagyunk hajlandóak felismerni. Saját félelmeink, beteges fantáziáink köszönnek vissza Giger képeiről, és ez bizony kényelmetlen tud lenni, hiszen ki merne alászállni a saját tudattalanjába? Mert ne legyenek illúzióink: elbaszottak vagyunk mi is, mint Giger, csak őneki megadatott, hogy kreativitása révén, kivételes művészetének eszközével feldolgozza a saját torzságát. Vajon hányan lennénk képesek erre?
2011. július 19.
Koncertutazó / Concert traveler 