Spoileres dühöngő
Az Alien: Covenantet nézni olyan érzés volt, mintha Ridley Scott kitépte volna a kezemből a kedvenc gyerekkori alvónyuszimat és kibaszta volna a kukába. Miután fajtalankodott vele.
Most már érzek magamban annyi erőt, hogy bővebben is írjak eme filmipari termékről, sőt, vagyok olyan nagyvonalú, hogy először összeszedem a pozitívumait:
1. Michael Fassbender játéka. Bár, tegyük hozzá, ő az egyetlen, akinek egyáltalán írtak karaktert (és mindjárt kettőt: Davidet és Waltert, a két androidot). De ő őrült tudósként, veszélyes pszichopataként (David) és az embereket bármi áron szolgáló bajtársként (Walter) is egyaránt kiváló.
2. Katasztrófára számítottam az ominózus jelenetnél, ahol David furulyázni tanítja Waltert, de a szinkronban sikerült jól megoldani az eredetiben oly kínos párbeszédet (értsd: nem akartam kiszaggatni a szemgolyómat, hogy azzal tömjem be a fülemet). „Blow into the hole, I’ll do the fingering” – angol nyelvterületen szerintem nem sok néző lehetett, aki David ezen mondatán nem vinnyogott fel hangosan. Ehhez képest a magyar „Próbáld meg! Most még csak fújod. Tessék.” teljesen rendben van. Szintén katasztrófával fenyegetett, hogy a filmben Fassbender megcsókolja saját magát, de hála égnek, az öncsók nem is volt olyan rémséges. Az árulás szimbólumaként megvolt a helye, funkciója (Ridley Scott sokat forgathatja a Bibliát).
3. A zene és a látvány. (Tegyük hozzá, egy közel százmillió dolláros büdzséből forgatott Ridley Scott-film esetében roppant kínos volna, ha ezek sem lennének rendben.)
Akkor ezzel meg is volnánk. De a többi… A TÖBBI!!!
1. Az Alien-mitológia felrúgása
Már az előző filmben, a Prometheusban elkezdődött, és itt, az Alien: Covenantben tetőzött be. Nekem ez a legfájóbb pont, nem tudok megbarátkozni ezzel az egyébként JÓ sci-fi teremtésmítosszal: a Tervezők megalkotják az embert -> a nagyravágyó ember megalkotja az androidot -> a nagyravágyó ember megkeresi a Tervezőit, hogy számon kérje rajtuk a halhatatlanságot -> de közben az android öntudatra ébred, elpusztítja a Tervezőket és az embert, majd végül megalkotja a saját teremtményét. Ez egy kiváló sci-fi alapanyag – de ne az Alien univerzumában valósítsák meg!
A nyolcadik utas: a Halál elején a legénység talál egy elhagyatott űrhajót. Az űrhajó utasa egy titokzatos, mérhetetlenül ősi, óriási lény fosszíliája, aki örök időkig ott ül a pilótaülésben, szinte eggyé válva azzal. Előtte a távcsöve, amellyel mintha még mindig a végtelent kémlelné, s egy figyelmeztető adást sugároz az arra tévedő űrhajósoknak: “vigyázzatok, kerüljétek el ezt a helyet!”. Aztán az időben A nyolcadik utas: a Halál előtt játszódó Prometheusban kiderül, hogy ja, az nem is egy megkövesedett ősi lény, hanem csak egy ŰRRUHA, amit egy HUMANOID lény visel, aki amúgy az embert teremtette a saját képmására. Ez körülbelül olyan fordulat, mintha nemcsak pusztán közölnéd a gyerekkel, hogy nincs Mikulás, hanem még jól bele is hánynál a csizmájába. Na, az Alien: Covenant folytatja ezt a vonalat, és a csúcsra is járatja.
A Prometheusban láthattuk a nagyravágyó embert, amint teremtményével, a David nevű androiddal megkeresi a Tervezőjét, és láthattuk közben David, a mesterséges intelligencia öntudatra ébredését. A folytatásban, az Alien: Covenantben David immár teljesen emberként viselkedik – pszichopata emberként, konkrétan -, és ő is teremteni akar. Dr. Frankensteinként kísérletezik, és valójában sokkal félelmetesebb, mint akármelyik alien. Az ő útját, fejlődését, motivációit nagyon szépen bemutatják ezek a filmek. A Prometheus végén láthattuk, ahogy David az utolsó emberi túlélővel, Elizabethtel elindul a Tervezők bolygójára. Bármennyire is nem tetszik nekem, hogy az Alien univerzumába beleerőszakolták ezt a teremtésmítoszt, igazából az Alien: Covenantben az egyetlen érdekes szál az volt, hogy mi történt Daviddel és Elizabethtel. Részben megtudjuk, de sajnos részben ez is el van mismásolva, épp úgy, mint a Prometheus cselekménye. Nem egyértelmű, hogy pontosan mit csinált Elizabethtel David, és hogyan használta fel őt a kísérletezésében, amely aztán az alien születéséhez vezetett – ami így kvázi David és Elizabeth közös “gyermeke”. Sejthető volt persze, hogy ide lyukadnak ki – emlékezzünk, Mary Shelley Frankensteinjének alcíme: “A modern Prometheus”…
Hogy miért fáj nekem ennyire a Prometheusban és az Alien: Covenantben felvázolt teremtésmítosz? “Az űrben senki sem hallja a sikolyodat” – ez volt A nyolcadik utas: a Halál reklámszlogenje. Ez H.R. Giger és H.P. Lovecraft világűrje! Rideg, könyörtelen és végtelenül közönyös nemcsak az egyes ember, de az egész emberi faj sorsával szemben. Ebben a jéghideg űrben civilizációk fejlődtek és pusztultak, végtelen eonokon át, a kérészéletű emberi fajtól teljesen függetlenül. Mert semmik vagyunk, porszemnél is kevesebbek. Teljesen jelentéktelenek, indifferensek, még a ránk leselkedő csillagközi rémségek számára is. Ezt a gyönyörűséges, kozmikus, egzisztenciális iszonyatot taposta porrá egy szöges bakanccsal a Prometheus és az Alien: Covenant, mikor közölte, hogy “haha, hiszen a Tervezők (akik ugye HUMANOIDOK), ez a rejtélyes faj is velünk van elfoglalva, és a mi teremtményünk teremtette az alient, hát PERSZE, hogy az egész univerzum rólunk, emberekről szól”.
2. Érdektelen, kiszámítható történet
A fenti teremtésmítosz csak egy kisebb szál az Alien: Covenantben. A főszál egy teljesen érdektelen, sablonos utánérzése A nyolcadik utas: a Halál cselekményének. Találunk egy bolygót, lemegyünk, megfertőződünk, meghalunk, itt a vége, fuss el véle. Láttam már Alien-koppintást, ami érdekesebb volt (pl. az Élet című űrpolipos film). Feszültségtől mentes jelenetek követik egymást, amelyeket MIND láttuk már régebbi Alien–filmekben, csak éppen hitelesebben és jobb kivitelezésben. A vértől meg a belektől pedig korántsem lesz félelmetesebb a film. A végső csavar szintén nem meglepő, simán kikövetkeztethető, de legalább ritka aljas húzás, mert arra kárhoztat, hogy nézzem meg a következő filmet is. Ez az igazi horror!
3. Idióta, Darwin-díjas karakterek
Az Alien: Covenant legénysége egyértelműen a leghülyébb az összes eddigi Alien-film legénysége közül. Jones hajómacskának az első filmből több esze van, mint ezeknek együttvéve. Találunk egy teljesen ismeretlen, feltérképezetlen bolygót? De jó, akkor ne menjünk az eredeti célbolygónkra, telepedjünk le inkább itt! Nézzünk körül a bolygón, szigorúan szkafander, sisak, kesztyű nélkül! Tapogassunk ismeretlen, spórás növényeket! Szakadjunk le a csoporttól azzal, hogy “rendbe szedem magam”! Hát ember nincs, aki ne Davidnek és az alieneknek szurkolna ezeknek az idiótáknak az ellenében! Hogy érzékeltessem a hülyeség csimborasszóját, íme egy kis szituációs játék a filmből:
Te vagy a kapitány. Megtalálod az emberedet, akinek a fejét leharapta, és most a testéből lakmározik egy rusnya dög. Előveszed a fegyvered, hogy lelődd a dögöt. Erre a pszichopata android, aki amúgy nyúzott, preparált holttesteket tárol szobadíszként a búvóhelyén, elkezdi csucsujgatni a dögöt, mintha a kiscicája lenne. Te lelövöd a dögöt, mire az android letámad, hogy hogy tehetted ezt. Mit teszel ezután?
a, Szétlövöd az androidot a picsába, felgyújtod a búvóhelyét, és elhúzol végre erről a bolygóról, amíg még van egyáltalán legénységed.
b, Elmész az androiddal kettesben a titkos kamrájába, ahol gyanús óriástojások “várakoznak egy anyára”, de az android azt mondja, ááá, ezek ártalmatlanok, így te megtapogatod az egyik tojást, és amikor kinyílik, még jól fölé is hajolsz.
Lehet találgatni, hogy a Covenant kapitánya melyik megoldást választotta.
És ehhez már nem is szeretnék egyebet hozzáfűzni.
2017. május 19.
Koncertutazó / Concert traveler 