Chris Corner egy gyönyörű, elbaszott zseni, akinek a koncertjein mindig le lehet dobni az ékszíjat. A tegnapi bécsi koncert az új, Alive In New Light című albumának a bemutatója volt, ami sorrendben már a nyolcadik IAMX lemez.

Chris már akkor a drogmámorban úszó londoni klubélet kultikus figurája volt, amikor kitalálta magának ezt a művészi projektet, és elnevezte IAMX-nek. 2004-ben adta ki az első albumot ezen a néven (Kiss & Swallow címmel), és azóta megbízhatóan, 2-3 évente jelentkezik új anyaggal. London után, mint minden valamirevaló elborult underground zenész, áttette a székhelyét Berlinbe. A sorlemezek egyszerre hozzák atombiztosan a megszokott magas színvonalat, és egyszerre képesek mindig valami újítást hozni ebbe a szépen növekvő életműbe. Chris Corner esetében nem tudnék megnevezni egy gyengén sikerült albumot sem, és ez pont most lett számomra igazán szembetűnő: tudniillik annyi jó száma van, hogy egy-egy koncertje iszonyú rövidnek tűnik. Hiába játszik le egy csomó jó számot, még órákon keresztül tudnám hallgatni.

Az IAMX zenéje valamiféle indusztriális és nagyon karakteres, szövegközpontú, alternatív, elektronikus zene, dark cabaret-beütéssel, zömében pörgős dalokkal, de a lemezek zárószáma pl. hagyományosan egy-egy lassú ballada. Témáiban mélyre hatol, élveboncol, kiveséz, ironizál, gúnyol. Dalszövegei pengeélesek, koherensek, irodalmi értékűek, jól idézhetőek. Porondon van itt vallás, képmutatás, társadalom, identitás, mentális betegség, függőség, összeomlás, magány, inszomnia, depresszió, szerelem, halál és mindezek fölött mintegy állandó vezérfonalként a nyers, és a hagyományos nemi szerepeket teljesen felforgató szexualitás. Nem nagyon van olyan albuma, amin legalább egy szám erejéig ne foglalkozna a “jóravaló, erkölcsös állampolgár” hamisan idilli képének lebontásával. Ami pedig a vallást illeti: bár ez nem állandóan jelen lévő téma, de Chris egy konkrét ódát írt Christopher Hitchens-nek, a neves valláskritikusnak és istenhit-ellenzőnek, olyan bivalyerős dalszöveggel, hogy “Console yourselves that a scientific death is better than a fairy tale of eternal life” és “Control yourselves ’cause the man in the sky is a tyrant and a lonely psychopath“. Na, EZ a merész és provokatív, kérem, nem a seggmutogatás…

Apropo seggmutogatás. Chris külseje legalább olyan provokatív, mint a dalainak témái. Kitalálta magának ezt a jobb híján neoburleszk-gótikus stílusba sorolható külsőt, aminek legfontosabb ismérve, hogy androgün. (Az első három albuma idején erős harlekin-beütéssel.) Állandó kellékei az erős smink, csipke, latex, bőr anyagok, csillogó és feltűnő kiegészítők (kalap, kesztyű), persze feketében, újabban pedig a csillámpor. Ez a tökéletesre fejlesztett színpadi persona szétválaszthatatlan egységet alkot az IAMX zenéjével, s hogy mennyire ikonikussá vált, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Chris koncertjein hemzsegő IAMX-epigonok, rajongók hada, fiúk és lányok, akik egyaránt Chrisnek öltöznek, vagy legalábbis megpróbálják minél pontosabban követni a stílusát.

2013-ban, az akkor aktuális lemez (The Unifield Field) bemutató turnéját félbe kellett szakítani, mert Chris összeomlott. A krónikus inszomnia és depresszió legyűrte, majdnem meghalt. Terápiára járt, aztán elköltözött Berlinből Los Angelesbe, hogy a számára fojtogatóvá vált nagyváros szürkeségét lecserélje a sivatagi napfényre. És megcsinálta. Gyógyulásáról, kínszenvedéséről, szétzuhant személyiségének darabról darabra való újra összerakásáról egy különösen megrázó albumot írt, Metanoia címmel, ami 2015-ben jelent meg. A mostani, Alive In New Light című album pedig egyenesen következik a Metanoiából. Annak éjfekete, démoni küzdelmeit felváltja a fény. A címadó dalt hallgatva én nyári záport látok, virágokat és napfényt. Chris újjászületett.

A zenészei gyakran cserélődtek az IAMX indulása óta. Barátok, barátnők, szeretők forogtak Chris körül. A jelenlegi felállásban két lány kíséri, Janine Gezang gitáron, illetve Sammi Doll szintetizátoron, a dobos posztját pedig ezúttal Jon Siren tölti be. Chris egyikükkel se lőtt mellé, jól beleillenek abba a füstösen dekadens, buja és kirobbanóan energikus világba, amit az IAMX megtestesít. A színpadi látvány része, hogy kivetítőn külön erre a célra leforgatott kisfilmeket, képeket vetítenek a koncert alatt. A filmecskék általában igen elborultak, bizarrak (az egyik pl. egy drótokon függő emberi szív volt, amibe a végén egy kábeltöltőt vezetnek, és dobogni kezd). Ezek szintén Chris keze munkáját dicsérik, többnyire ő írja, rendezi és vágja őket.

A tegnapi koncerten olyan számokat játszottak az új albumról, mint a felemelő címadó dal; az ütős Stardust; a Break the Chain; az Exit; a Body Politics; az eredetileg Kat Von D-vel felvett, felelgetős duett, a Stalker; valamint az album lírai záródala, a The Power and the Glory. A közelmúlt lemezeiről volt még az I Come With Knives, a Happiness, a North Star, és a No Maker Made Me. A régi nagy klasszikusok közül pedig olyanok kerültek terítékre, mint a Spit It Out, a Your Joy Is My Low, a The Alternative, a Kiss + Swallow és a This Will Make You Love Again.

Az Alive In New Light tökéletes nyitány, a This Will Make You Love Again megindító zárás volt. A Stardust, a No Maker Made Me és a The Alternative hideglelős csúcspontok – na nem mintha amúgy bármely más ponton leült volna a koncert. Az IAMX energiája kirobbanó és kifogyhatatlan.

Chris tollas kalapot viselt, fekete cicanadrágot, ujjatlan trikót, karmos kesztyűt, és tökig le volt kenve csillámporral. A haját kétoldalt két fonatba fonta, bár ez később kibomlott. Feltűnt, hogy mennyire óvja most már magát, pl. ahogy a szemére húzza a kalapot, és hogy már nem keresi úgy a testi kontaktust a közönséggel, mint régebben (a 2011-es budapesti koncertjén minden teketória nélkül a tömegbe vetette magát a színpadról.) Most is közvetlen, a facebookon is nagyon aktív, jól kiépített rajongói bázisa van. Nem arról van szó, hogy eltávolodott volna, csak szerintem óvja ezt az újonnan felépített integritását. Abszolút érthetően.

Nagyon ritkán lehetett látni a szemét a kalap miatt, és amikor jobban meg tudtam nézni az arcát, mindig az volt az érzésem, hogy egy koponyát látok. A szeme pedig, mint egy sérült állaté. Egy olyan ember szeme, aki visszajött a legsötétebb mélységből, de mindig hunyorogni fog a fényben. Aki egy kicsit mindig is a halálhoz fog tartozni, a halállal táncol minden burleszk show-jában. Aki mégis képes újra alkotni és újra élni, és amíg ő képes erre, addig másoknak is él a remény.

Sosem lehetünk neki elég hálásak ezért.

2018. március 17.