A The Living and the Dead a BBC hatrészes horrorsorozata, amelyről zavarba ejtően kevés információ található a neten. Magyar nyelven talán egyetlen ajánlót találtam róla. Nem értem, miért, mert ez a sorozat sokkal több figyelmet érdemelne, hiszen egy minden ízében elegáns, kifinomult, gótikus kísértethistóriáról van szó. Sajnos az első évad után elkaszálták, ezért nagyon reménykedtem benne, hogy az évad végén lezárul a történet. Utálom, amikor egy kasza vagy éppenséggel írói hanyagság miatt félbemarad egy sztori, vagy annyival elintézik a finálét, hogy Pamela álmodta az egészet. Márpedig a The Living and the Dead kellően összetett, jól felépített és érdekes ahhoz, hogy tisztességes végkifejletet kapjon. A hat rész alatt végig ezért szorítottam – nos, felemás eredménnyel.
A történet szerint az 1890-es években járunk. Nathan (entellektüel eyecandy: Colin Morgan) a fiatal londoni pszichológus és (kurvára idegesítő) második neje, Charlotte (Charlotte Spencer) Nathan anyjának halálát követően úgy döntenek, otthagyják a londoni hipszterkedést, és a családi birtokon telepednek le. Annyit tudunk még, hogy Nathan első házasságából származó kisfia szintén meghalt, még a filmbeli események előtt (tisztázatlan körülmények közt a tóba fulladt).
Nathan tehát földesúrrá avanzsál, annak minden nyűgével. Nem sokkal később furcsa események kezdenek zajlani a birtoka körül. Minden epizód egy-egy önálló kísértethistóriát dolgoz fel, amelyek az egyes részek végén meg is oldódnak. Az elsőben a tiszteletes lányát szállja meg egy gyilkos szelleme. A másodikban egy kisfiút titokzatos szellemfiúk hívnak játszani az erdőbe. (Szerintem ez a legütősebb rész!) A harmadikban egy vajákos asszony kísért egy helybéli fiatalembert. A negyedikben egy fiatal lány szelleme jelenik meg az erdőben. Az ötödikben szellemlovas katonák támadják meg a falubelieket. A történések hatására Nathan megváltozik. Az elején még nem hitt a természetfölöttiben, mindenre tudományos választ keresett, de a negyedik részre már kezd bekattanni, és ő maga is megpróbál szellemet idézni.
Az egyik legfontosabb téma a sorozatban a régi, babonás világ meg a modernizáció ütközése. Nathan és a felesége új, modern szemléletet hoznak a faluba, például gépeket vásárolnak az aratáshoz, ami a frászt hozza a jobbágyaikra. A falusiak körében erősen élnek a régi hiedelmek. A legeklatánsabb példa erre az, amikor aratás előtt egy kártevő bogár ellepi a termést. Nathan felesége, Charlotte, könyvekből, tudományos módszerrel keresi a megoldást (meg is találja). Mindeközben a munkásaik úgy vélik, hogy az aratás meg van átkozva, és ezt csak a régi jó módszerrel lehet megtörni: megkötözve vízbe kell dobni egy bűnbakot, aki, ha elsüllyed, bocsi, ártatlan volt, ha a felszínen marad, akkor boszorkány, tehát ki kell nyírni. (Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy Charlotte akkora Mary Sue, hogy egy könyvet fellapozva máris jobban ért a földműveléshez, mint azok, akik generációk óta ezzel foglalkoznak.)
Állandóan visszatérő motívum minden részben még a fulladás, ami Nathan kisfiára utal. A halott gyermek kulcsfontosságú magja a történetnek. Mindez nagyon szép, művészi igényű fényképezéssel, elképesztően erős atmoszférával és olyan fosatós zenékkel van megtámogatva, mint a főcímet aláfestő angol népdal, a Lyke Wake Dirge, valamint a harmadik részt uraló The Reaper’s Ghost, ami nem könnyen megy ki az ember füléből, ha egyszer belemászott. (E dal refrénje a címnek választott sor is: „Do not cross the hayfield”.)
Engem a főcím mind a képi, mind a zenei világát tekintve a True Detective első évadára emlékeztetett. Egész más témájú sorozatról van szó, és mégis… a borzasztó erős hangulat és a mindenre rátelepedő, katartikus zene… Aztán kiderült, hogy van ebben a párhuzamban valami, ugyanis a két sorozat főcímdalának előadói között van szakmai kapcsolat.
Ó, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az első részben Nathan felnéz az égre, és amit lát, az csakis egy repülőgép kondenzcsíkja lehet. Aztán lát egy asszonyt egy “világító könyvvel” a kezében (ezt korábban a kisfia is lerajzolta) – ez meg ugye egy tablet! Más világ vagy A falu szintű mindfuck-ra kezdtem gyanakodni, ami persze még jobban felkorbácsolta az érdeklődésemet. Sajnos azonban a sorozat fináléja nem üt akkorát, mint az említett filmek. Az első öt rész kísértethistóriái jobban össze voltak rakva, mint a főszál, amely végül a hatodik részben zárul le… nos, elég lyukacsosan. Nem kapunk kielégítő választ a miértekre és a hogyanokra, pedig nem sok híja van.
A legutolsó jelenet miatt lehetne csak igazán kaparni a falat, az ugyanis egy ízelítő a megvalósulatlan második évadból, nettó cliffhanger. Azt a jelenetet még el is tudom engedni, oké, értem, a kasza miatt sosem tudhatjuk meg, hogyan szövődött volna tovább a történet. De… ettől még az első évad átívelő szála (a tabletes nővel) kaphatott volna érdemi magyarázatot.
Mindezek ellenére mégis azt mondom, hogy a The Living and the Dead-et így is érdemes megnézni. A baljós, egyedi atmoszféra, az egyes epizódok összetettsége és az egész produkcióra jellemző igényesség egy olyan csemegét kínál, amit kár lenne kihagyni.
2019. július 04.
Koncertutazó / Concert traveler 