A Holokauszt Emlékközpont a Kőhíd török bazár felőli végénél helyezkedik el, a hajdani zsidó negyed helyén. Maga az emlékközpont 2011-ben nyílt, a mostani állandó kiállítás pedig 2019. márciusától látogatható. A belépő 100 dénár, egy kávé ára, és lehet kártyával fizetni. Az épület modern, makulátlanul tiszta. Lépcsőnjáró és akadálymentes wc is található bent.

A kiállítás egyszerűen lenyűgöző. 3 óra hosszat töltöttem benne. Jó elrendezésű, interaktív, ötletes, kreatív, és információkban rendkívül gazdag. Ugyanakkor (bár ez talán nem meglepő) érzelmileg nagyon megrázó. Nem vagyok egy mimóza lélek, és sokat láttam-olvastam ebben a témában, de néhol én is kikészültem.

Az emlékközpont létjogosultságát az a sokkoló és borzalmas tény indokolja, hogy Macedóniában lényegében megvalósult az endlösung. A kb. 8000 fős zsidóság 98%-át kiirtották. Csak azok menekültek meg a deportálástól, akiknek volt más állampolgársága, vagy orvosok/gyógyszerészek voltak, őket ugyanis nem tudták volna nélkülözni. Ezen kívül volt, akit bújtattak, és volt, aki partizánnak állt. A Monopol dohánygyárból lett a szkopjei gettó, innen vitték el őket Treblinkába. Onnan nem tért vissza senki. A kurva életbe, SENKI.

Három városban volt számottevő zsidó közösség a háború előtt: Szkopjében, Bitolában és Stipben. 98%-uk odaveszett. A túlélők nagyrésze Izraelbe távozott. Jelenleg már csak Szkopjében van zsidó közösség, kb. 200 fő.

Az emlékközpontban nem szabad fényképezni, csak az előcsarnokban. Ahogy belépünk, a csatolt képeken látható installációk fogadnak. Azt ábrázolják, amint a túlélők a kezükben tartják elveszett szeretteik fényképét keretben, akiket keresnek. Némelyik keretben tükör van, hogy bele tudjuk magunkat képzelni. Utána felmegyünk az emeletre, ahol elkezdődik a balkáni zsidóság történetének bemutatása az antikvitás korától kezdve a spanyol inkvizíción, az Oszmán Birodalmon, a ladino nyelven és kultúrán át egészen a holokausztig és annak következményeiig. Nyilván ez utóbbi szekció a leghangsúlyosabb, de az előzőekből is sok érdekességet tanulhatunk. Például, hogy Izrael területén kívül az első zsinagóga Stobiban, Macedóniában épült.

A spanyol inkvizícióról persze, hallottam, és arról is, hogy az uralkodók, Ferdinánd és Izabella (Kolumbusz Izabellája) száműzték a zsidókat az országból. De azt pl. nem tudtam, hogy nagy részüket a török szultán fogadta be. Még hajókat is küldött értük, így telepedtek le ők is a Balkánon. “Ferdinánd bolond. Szegényebbé teszi az országát, de az enyémet gazdagabbá” – mondta a szultán. Mert a száműzött zsidók a tudásukat vitték az Oszmán Birodalomba: gyógyítást, kereskedelmet, diplomáciát és könyvnyomtatást. Nekik pedig ezt mondta a szultán: “Gyertek. Jobb lesz nektek muszlim országban, mint keresztényben.” És ez hosszú ideig így is volt.

Látványos faliképek, installációk, térképek, kiállított eredeti tárgyak és replikák, bútorok, viaszszobrok, zenék és kreatív berendezési megoldások alkotják a tárlatot. Gombnyomásra kisfilmek indulnak el, és indításnál választhatunk angol nyelvet. Van nagy kivetítős film is, ami az egész terem számára látható, és vannak kisebb kijelzős lejátszók is, amelyeket fülhallgatóval nézhetünk.

A Harmadik Birodalom felemelkedését és Jugoszlávia megszállását bemutató terem után elérkezünk a deportálásokhoz. Ezeket a bolgár hadsereg hajtotta végre, mert a megszállást követően Macedóniát a bolgárok kapták. Innen egy sötét lépcső vezet lefelé, egyenesen a szkopjei Monopol gettóba, majd egy konkrét, síneken álló marhavagonba. A vonat hangját is bejátsszák, ahogy még tovább haladva megérkezünk a treblinkai koncentrációs táborba. Utána öt másik tábort is bemutatnak egy közös teremben: Majdaneket, Chelmnot, Belzecet, Sobibort és Auschwitzot.

A termek szemléltető tárgyai között van olyan tankmotor, aminek a kipufogógázát vezették a gázkamrákba (a Zyklon-B későbbi találmány, és nem is mindenhol használták), kemenceajtók a krematóriumokból, személyes tárgyak, aranyfogak, fényképek.

Mindegyik koncentrációs táborról volt külön kisfilm. Na, ez volt az a pont, amikor kb. a második után azt mondtam, hogy bazmeg, nem bírom tovább. Aztán valahogy mégiscsak megnéztem az összeset. Az segített, hogy tényleg nagyon érdekes és informatív kisfilmek, nem az volt, hogy ugyanazt hallod, csak 6 különböző tábor nevével. A túlélők visszaemlékezéseiből állnak, és mindegyikben valami új, érdekes oldalt, infót ismerhetünk meg. Ugyanakkor mindenféle eszközzel fokozzák az érzelmi hatást, például nem elég, hogy elsírja magát a nyilatkozó, de akkor még tegyünk be háttérzajnak sikoltozást és dörömbölést.

Nagyon jól ábrázolják ezeket a személyes történeteket, a szereplőknek arcuk, nevük, sorsuk van, látjuk, ahogy meginterjúvolják őket. Mindannyian megemlítik, hogy akkor a nácik dehumanizálták őket. Itt, a múzeumban meg ellenkezőleg: pont hogy emberi közelségbe hozzák őket, olyanok, akár bármelyikünk nagyszülei. Szerintem ez is egy koncepció volt itt, és nagyon szép, már ha ebben a kontextusban lehet bármit is szépnek nevezni.

Láthatunk visszaemlékezéseket olyan túlélőktől is, akik megszöktek a táborból, és elmesélik a szökés történetét. Hallhatjuk egy sonderkommandós emlékeit (azt hiszem, ha nem láttam volna korábban a Saul fiát, akkor ezt nem bírtam volna végighallgatni). De láthatjuk például az egyik tábornál dolgozó német tiszt feleségét is. Ő azt mondta egyébként, hogy a férje közalkalmazott volt, tehát oda kellett mennie, ahová küldték, próbálta átkérni magát, de nem sikerült. És hogy ismerték a táborparancsnokot. A riporter erre megkérdezte, hogy milyen ember volt a parancsnok?
– Folyton részeg volt.
– Részeg?
– Persze. Ezt a munkát máshogy nem lehetett csinálni.

A koncentrációs táborokat bemutató teremben időzik a legtöbbet az ember, ha mindent megnéz. Utána van még bemutató a partizánokról és a zsidókat bújtató és segítő emberekről. Utóbbiban óriási szerepe van – hoppáhoppá! – Albániának. A kevés megmaradt macedón zsidó javarészt neki köszönheti az életét. Albánia volt az egyetlen ország Európában, ahol a háború végén több zsidó volt, mint előtte.

A tárlat Izrael alapításának bemutatásával zárul, és egy kis kitekintéssel a mai szkopjei zsidó közösség felé.

Tényleg azt tudom mondani, hogy ha csak egyetlen múzeumlátogatásra van idő Szkopjében, ez legyen az.

Téli vakáció Szkopjében (2019), 6. rész: Akvadukt, Archeológiai Múzeum