Szkopje legnevesebb szülötte Kalkuttai Szent Teréz, vagyis ahogy az egész világ ismeri: Teréz anya. A római katolikus apáca, aki maga alapított szerzetesrendet (a Szeretet Misszionáriusai néven), és életét annak szentelte, hogy Kalkutta nyomornegyedeiben szolgáljon. Humanitárius munkáját az egész világ ismerte és elismerte, Nobel-békedíjjal is kitüntették. Szerintem nem túlzás, ha azt mondom, a pápa után ő volt a leghíresebb élő egyházi személy a világon (az én generációm számára mindenképpen). 1997-ben hunyt el Kalkuttában, s ott is nyugszik. 2003-ban boldoggá, majd 2016-ban szentté avatták.

Teréz anya 1910-ben született, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven egy katolikus albán családban. Akkoriban Szkopje az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott. Teréz anya szülőházát elpusztította a várost 1963-ban letaroló nagy földrengés, a helyét ma egy emléktábla jelzi, kb. a főtéren van. Nem messze onnan található a tiszteletére emelt emlékház, amelyet annak a templomnak a helyére építettek, ahol megkeresztelték. Szkopje ezen kívül más módon is megemlékezik róla: a középületek falán emléktáblák láthatóak Teréz anya arcképével és egy-egy bölcs mondásával, amelyek macedónul és angolul is olvashatóak.

Maga az emlékház érdekes, eklektikus stílusú, fura és csicsás, mint kb. minden, amit az utóbbi 10 évben Szkopjében építettek. Lent, az utca szintjén van egy szuvenírbolt, és egy kültéri, kanyargós lépcső vezet fel az emeleti galériába, ahol maga a kiállítás van. Az ajtó rögtön a kiállítóterembe nyílik. A falakon képek találhatóak Teréz anya életéből, rövid képleírásokkal. A vitrinekben kézzel írott levelek, imádságok, a szerzetesrendjének az alapító okirata, a Nobel békedíjának a replikája stb. Ezenkívül látható még a viaszszobra, valamint néhány személyes tárgya: az ágya, egy terített asztal, a szárija, a rózsafüzére. A viaszszobor egyébként szerintem szép, jól sikerült, elmenne egy Madame Tussaud’s-ba. Ebből a teremből lépcső visz fel a második emeletre, ahol van még egy kisebb fényképgyűjtemény a falon. Ezek a képek Teréz anya találkozásait mutatják be a XX. század vezetőivel (Ronald Reagan, Václav Havel, Helmut Kohl, II. Erzsébet, a dalai láma), még inkább hangsúlyozva, mennyire globális és történelmi jelentőségű is volt az ő tevékenysége.

Itt a második emeleten kialakítottak egy nagyon szép, világos és békés hangulatú kápolnát, ahol egy időre még én is leültem.

Tehát az emlékház mindössze a kápolna plusz egyetlen terem, az sem interaktív, lényegében egy fotó- és levélgyűjtemény néhány tárggyal, de én azt mondom, aki Szkopjében jár, az mindenképp nézze meg. Egyrészt ingyenes és nagyon hamar bejárható, tehát semmit nem veszthet vele az ember. (Én kb. egy órát töltöttem ott, de ebben bent van a kápolnában ücsörgés és a szuvenírbolt is.) Másrészt Teréz anya munkássága megérdemel egy látogatást, és persze a kiállításon áttekinthető ez a nem mindennapi életút.

Nekem nagyon tetszett annak ellenére, hogy nem különösebben kreatív maga a kiállítás. Az információk sem hatolnak túl mélyre, bár ne feledjük, hogy ez nem kifejezetten egy múzeum, csak egy emlékház, szóval talán nem is kell neki minden részletet bemutatnia. Arra pont jó, hogy az ember nagy vonalakban megismerje Teréz anya életútját. Engem nagyon megfogott a házban honoló békés, szakrális atmoszféra. Nem vagyok ezoterikus beállítottságú, se vallásos, mégis azt éreztem, hogy szent helyen vagyok.

Most utánaolvastam Teréz anya életének, és találtam érdekes és kevéssé dicső részleteket, amiket egy, a tiszteletére emelt emlékházban nyilván nem reklámoznak. Teréz anya egyik legfőbb kritikusa Christopher Hitchens, angol újságíró és neves antiteista volt (hozzá írt ódát egyik dalában egy másik neves antiteista, Chris Corner – na ugye, hogy minden mindennel összefügg?). Hitchens az ENYHÉN provokatív című könyvében (The Missionary Position: Mother Teresa in Theory and Practice) tárta fel, hogy Teréz anya a segítő otthonai számára befolyt adománypénzeket nem a betegek gyógykezelésére fordította, mert úgy vélte, hogy a szenvedés valamiféle isteni erény, a betegek úgy szenvednek, mint Jézus. Tehát neki valójában csak a térítés volt a célja, nem az érdemi egészségügyi ellátás, a fájdalomcsillapítás. A vádak szerint kétes politikai kapcsolatokat ápolt, sikkasztásokban vett részt, és akaratuk ellenére keresztelt meg haldoklókat. Hitchens szintén élesen bírálta Teréz anya abortusz- és fogamzásgátlás-ellenességét. Úgy vélte, a nyomort épp innen kiindulva lehetne megszüntetni, és aki ezt elítéli, az valójában fenntartja a nyomort. Azért ebben van valami, nem?

Teréz anya popkulturális ikon lett, mint annyi más neves személyiség a XX. században. Ilyen minőségükben faék egyszerűségű szimbólumok ők: Marilyn Monroe a szexuális vonzerőé, Gandhi a békéé, Teréz anya a jóságé… Ha közelebbről nézzük őket, máris meglátjuk, hogy a képlet nem ilyen egyszerű. Marilyn Monroe egy szerencsétlen sorsú függő volt, Gandhi állítólag azt kérte a fiatal lány követőitől, hogy aludjanak vele meztelenül, Teréz anya meg valójában fenntartotta a nyomort. Igen, de popkulturális ikonokra mégis szükségünk van, hisz kollektív emlékezetünk fontos építőkockái, hidakat építenek az emberi faj egyedei között. Szóval azt gondolom, egyrészt őrizzük meg emlékeinkben Teréz anyát, az ikont, apró alakjával, szárijával, rózsafüzérével és jóságával. Másrészt, ha szeretnénk összetettebb képet kapni róla, akkor olvassunk kicsit utána. Teréz anya története ugyanis minden, csak nem unalmas.

Az emlékház hivatalos honlapja:
http://memorialhouseofmotherteresa.com/en/

Téli vakáció Szkopjében (2019), 3. rész: Milleniumi Kereszt, St. Pantelejmon kolostor