Spoileres kibeszélő

A légy című, igencsak felkavaró, 1986-os sci-fi horror sokkal több egy horrorfilmnél.  Archetipikus bukástörténet, húsbavágó metafora, tragikus románc, és minden idők egyik legjobb remake-je is egyben. Nem csoda, hogy műfajának egyik megkerülhetetlen klasszikusává vált. A titok, ami által mindez megvalósulhatott, szerintem az, hogy egy zs-kategóriásnak tűnő történethez (egy ember rovarszörnnyé változik) művészi igénnyel és eszközökkel nyúlt a rendezője. Ez a rendező pedig nem más, mint David Cronenberg, az aberrációk, a transzhumanizmus, a testi-lelki deformációk kultikus szakértője. Felkészülhetünk hát egy kamaradrámába oltott testhorrorra, ami egyszerre lírai és sokkolóan undorító, egyszerre idézi a görög sorstragédiákat és Kafka Átváltozását.

Jeff Goldblum azt játssza a filmben, amihez a legjobban ért, és amit azóta is rendületlenül játszik: Jeff Goldblumot. Ebben a kategóriában viszont élete alakítását nyújtja, nem csoda, hogy ikonná vált, az első geek szexszimbólummá, még bőven azelőtt, hogy a geekség menő lett volna. Szóval Jeff Goldblumot itt Seth Brundle-nak hívják, zseniális és különc tudós, aki feltalálja a teleportáló gépet. A társasági érintkezés nem épp az erőssége, de szeretné lenyűgözni a szép újságírónőt, Ronnie-t (Geena Davis), ami sikerül is, és rekordsebességgel egymásba szeretnek. Aztán Seth egy érzelmi hullámvölgynek köszönhetően önmagán próbálja ki a teleportot, ám a fülkébe berepül egy légy… Seth DNS-e összekeveredik a légyével, és megkezdődik visszafordíthatatlan átváltozása valamivé, ami nem emberi.

Testének torzulásaira lassan Seth elméje is megbomlik, hiszen azt, ami történik vele, aligha lehet elviselni ép ésszel. Közben Ronnie rájön, hogy terhes, és attól retteg, hogy egy szörnynek adna életet, ezért abortuszra megy, de Seth elrabolja a kórházból. Őrülete már annyira elhatalmasodott, hogy a teleporttal össze akarja olvasztani magát Ronnie-val, hogy egyetlen hibrid lény – egy család legyenek. Születendő gyermekük Ronnie számára szörny, Seth számára viszont emberségének utolsó mementója, amelybe megszállott kétségbeeséssel kapaszkodik. Végül ennek az emberségnek az utolsó morzsája készteti arra, hogy a fejéhez húzza a puskát, így kérve Ronnie-t, hogy vessen véget a szenvedéseinek és végezzen vele.

Archetipikus szinten nézve egy görög sorstragédiákat idéző bukástörténetet láthatunk, sci-fi és horrorköntösbe bújtatva. A bukott héroszok vétke a hübrisz, vagyis az elbizakodottság, az a normaszegés, amikor az egyszerű halandó az istenekkel akarja magát egy szintre helyezni. „De hogy is ne vezetne bukásra e gőg?” – írja Aiszkhülosz a Leláncolt Prométheuszban, és hát persze, hogy igaza van. A hübriszt elkövető hősök nem számíthatnak másra, mint kegyetlen büntetésre, totális megsemmisülésre. Ha már Prométheuszt emlegettük: Mary Shelley legendás gótikus horrorja, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz is egyfajta előképe A légynek. Seth lényegében az istent játszó Dr. Frankenstein és annak nyomorult teremtménye egy személyben. Seth élete főműve a teleportáló gép, amely atomjaira szedi az első telepodba kerülő tárgyat vagy élőlényt, hogy aztán a második telepodban újra összerakja azt. Ez talán nem akkora istenkáromlás, mint mesterséges életet teremteni, de azért eléggé páros lábbal tiprása a természet törvényeinek. Seth tehát normaszegő, mint Prométheusz, és az igazi gőg a végzetes teleportálás után hatalmasodik el rajta. A kísérlet után ugyanis szokatlan testi erő és szexuális állóképesség birtokosa lesz, amire persze euforikusan reagál, übermenschnek, az evolúció új lépcsőfokának hiszi magát. Ronnie-t is ellöki magától, amikor a nő figyelmezteti, hogy valami nincs rendben. Metamorfózisának ez a szakasza azonban nem tart sokáig, és Seth végre szembesül az igazsággal, rájön, hogy korántsem egy emberfölötti emberré változik át, hanem egy ember-légy hibrid lénnyé. Ismét visszatekinthetünk a görög mítoszokra, ahol az istenek a vétséget gyakran átváltoztatással büntették, emberi mivoltától fosztva meg a vétkest, lásd Arakhné vagy Atalanté történetét.

Seth is fokozatosan elveszti emberi mivoltát. Igazi tudóshoz méltóan akkurátusan tanulmányozza egyre baljósabb és undorítóbb testi tüneteit, miközben már tudja, hogy metamorfózisa visszafordíthatatlan. (A film nem véletlenül nyert Oscart, Legjobb smink kategóriában.) Hősünk pokoljárása az elkerülhetetlen végzet felé iszonyúan megviseli a nézőt. Különösen, ha metaforikus szinten vizsgáljuk a filmet, és szembesülünk azzal, hogy Seth átváltozása maga az öregedés és a halál metaforája, és bizony, ha nem is ennyire szélsőséges formában, de végül mindannyiunkra ez vár – hát azért ez keményen odabasz. David Cronenberg maga nyilatkozta* annakidején, hogy szerinte A légy az öregedés és halál metaforája. Azért tartotta fontosnak ezt kiemelni, mert a bemutató idején sokan az AIDS metaforájaként értelmezték a filmet, Cronenberg pedig rá akart világítani, hogy itt az AIDS-nél sokkal univerzálisabb dologról van szó. A légy a legbelsőbb, kollektív félelmeinkre játszik rá. Seth az emberi élet legelemibb stációit járja be. Szimbolikusan megszületik, amikor meztelenül kilép a futurisztikus anyaméhre hajazó telepodból. Fiatal, életerős férfiként a szexuális vágy és az agresszió vezérli, később pedig, enyészetének tudatában a születendő gyermeke iránti vágy, mert „az az egyetlen, ami megmarad belőle”. A végső stáció a megállíthatatlan testi-lelki leépülés és a test széthullása. A film pedig mindezek után nem kínál semmilyen feloldást, megbékélést, egy huszárvágással véget ér a halál pillanatában.

Nem kevésbé megrázó a film szerelmi szála. Engem most, a sok év utáni újranézésnél meglepett, hogy maga a horror csak a film kétharmadától indul be, egészen addig egy szerelmi melodrámát látunk. A gyorsan eszkalálódó szerelmi viszony hihetőségét nagyban erősíti, hogy Jeff Goldblum és Geena Davis akkoriban a valóságban is egy pár voltak, és a kémiájuk meglátszik a filmen is. Az ember elsőre nem is gondolná, hogy ez a film alapvetően egy románc, pedig az. Minden a szerelmi szenvedélyben gyökerezik. Sethet a Ronnie miatti féltékeny gyötrődés teszi olyan óvatlanná és részeggé, hogy önmagán próbálja ki a gépet. Aztán a későbbi gőgös eufóriájában rá akarja venni a nőt, hogy ő is teleportáljon, és ezáltal legyen a méltó párja. A férfit, hiába tudós, racionális elme, valójában végig a nő iránti érzései mozgatják. A nő pedig a végsőkig szereti a férfit, holott az már rég nem ugyanaz, akivel összejött. Seth többször is ellöki magától, de Ronnie újra és újra visszamegy hozzá, és az utolsó percben is képes meglátni benne az embert. Ettől olyan fájdalmasan szép az egész. Mindezek, valamint az a tény, hogy végül épp a nőnek kell megölnie a férfit – illetve azt, ami megmaradt belőle –, a filmtörténet egyik legtragikusabb sorsú szerelmespárjává emeli Sethet és Veronicát.

A légy egy 1958-as, azonos című horrorfilm remake-je, amely egyébként George Langelaan 1957-es novellája alapján készült. Érdekes, hogy a sci-fi testhorror műfajának másik nagy klasszikusa, A dolog, hasonló utat járt be: John Carpenter 1982-es kultfilmjét is megelőzte egy ötvenes évekbeli előd (A lény egy másik világból, 1951), és szintén egy novellán alapult (John W. Campbell: Who Goes There?, 1938). Ez a két film bizonyítja, hogy egy remake nem feltétlenül lélektelen újrázás, újabb rókabőr lehúzása (sajnos az utóbbi évtizedben Hollywood remake-mániája efelé tendál), hanem egyedi látásmódú rendezők víziója, amely meghaladja az eredeti alapanyagot, és önmaga jogán válik műfaji klasszikussá.

A légy nem az a film, amit sűrűn megnéz az ember, de hogy az egyik legmegrázóbb, legemlékezetesebb darab, amit valaha láttam, az biztos.

2020. július 12.

*Forrás:
The Film Freak Central: Interview with David Cronenberg