Spoileres kibeszélő
Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron, 2015)
A Bosszúállók: Ultron kora ott veszi fel a történet fonalát, ahol a Bosszúállók és A Tél Katonája letette. Hőseink, a hat eredeti Bosszúálló: Tony Stark (Vasember), Steve Rogers (Amerika Kapitány), Bruce Banner (Hulk), Thor, Natasha Romanov (Fekete Özvegy) és Clint Barton (Sólyomszem) immár csapattá kovácsolódva igyekeznek felszámolni a Hydra bázisait. Egy ilyen akcióban visszaszerzik Loki jogarát, ami rossz kezekbe került. A jogar tartalmazza az Elme Kövét (ezért tudta Loki manipulálni az emberek elméjét). A Hydra bázison a rossz kezek arra használták a jogart, hogy szuperképességekkel ruházzanak fel egy ikerpárt, Wandát (Elizabeth Olsen) és Pietrót (Aaron Taylor-Johnson), akik önként jelentkeztek a kísérletbe, és Tony Starkot hibáztatják a szüleik haláláért.
Tonynak az első Bosszúállók-filmben vívott csata óta nincs nyugta. Amióta tudja, hogy felülről micsoda veszély jöhet a Földre mindenféle gonosz űrlény és ripacskodó hipszter istenség képében, egyre azon tipródik, hogy hogyan védhetné meg a Földet az űrbéli fenyegetésektől. Bruce segítségével és Loki jogarával fű alatt létrehozza Ultront (James Spader), a mesterséges intelligenciát azzal a céllal, hogy ő legyen az emberiség védőrendszere. Dr. Frankenstein esete óta azonban tudjuk, hogy az efféle kísérletezgetés elég csúnyán el tud baszódni, és nem történik ez másképp itt sem. Ultron öntudatra ébred és nagy filozofálgatás közepette arra jut, hogy oké, az ő dolga megvédeni a Földet, na de ki jelenti a legnagyobb veszélyt a Földre? Hát az emberiség, élén a Bosszúállókkal. Ultron tehát úgy dönt, hogy kiirtja az emberiséget, és ennek érdekében maga mellé állítja Wandát és Pietrót.
Messze ez a legérdekesebb témájú Bosszúállók-film, a kérdésfelvetései már-már alulról kapargatják a hard sci-fik szintjét. Ultron a Marvel-moziuniverzum legérdekesebb és legnagyobb potenciállal rendelkező főgonosza. Sajnos azonban mindezek ellenére a film nem növi ki a látványos popcornmozi kereteit. Ehhez a történethez, ennyi szereplővel simán kellett volna a háromórás játékidő. Így, megcsonkítva, szétesősen hiába barátságosabb a hossza, nem tud igazán hatásos lenni. Az antagonisták térfelén érezhető a nagyobb kár. Ultron és az ikrek jó karakterek, de jelen formában nem jól működnek együtt. Ultront kéne igazi fenyegetésnek éreznünk, be kéne szarnunk attól, hogy az interneten keresztül ő bárhová beszökhet, és bármit megtehet, akár az egész Földet megbéníthatja. De nem ez történik, Ultron kifejezetten elbutul a film végére, ráadásul a Bosszúállókat nem is ő küldi szopóágra, hanem Wanda. Így az ikrek épphogy gyengítik Ultront, mint karaktert. Az ő pálfordulásuk meg nagyon gyenge lábakon áll, szóval elmondhatjuk, hogy az antagonista karakterek kioltják egymást, így a nagy finálé se több steril bohóckodásnál.
A “nagyobb, hangosabb, látványosabb” elv alapján a készítők megpróbáltak még nagyobbat gurítani az akciók és a látvány terén, mint az első Bosszúállók-film, de ez az egész túltolt marháskodás a földről felemelt várossal meg a gyilkos robotokkal baromi túlnyújtott és műanyag lett, kb. tényleg csak Clint és Wanda jelenléte dob rajta valamennyit. Összességében elmondhatjuk, hogy mind a filmben, mind az Ultronban mint karakterben rejlő óriási potenciál kihasználatlan marad.
Hőseink térfelén azért sokkal jobb a helyzet. Joss Whedon rendező nagyon értett a csapatdinamikához. A karakterek remekül működnek együtt, jó a humoruk, a film legjobb részei, amikor nincs zúzás, csak dumálnak és oltják egymást. A beszólogatások még jobbak, mint az első részben. A film legfontosabb karaktere Tony, aki elindul az önfeláldozó hőssé válás útján, tisztán látjuk már a félelmeit és a céljait. Whedon meg merte húzni azt, hogy háttérbe szorította Thort és Amerika kapitányt (ők épp akkor voltak túl 1-1 önálló filmen, szóval ez pont így volt jól), és helyettük “felhozta” a három másik karaktert, akik önálló film híján max. mellékszereplők a többiek filmjeiben: Clintről kiderül, hogy családja van, Natasha és Bruce pedig egymásba szeretnek. Nem tudom, hogy ezt a Natasha/Bruce szálat szimplán hanyagságból ejtették később, vagy esetleg nem tetszett eléggé a nézőknek, és ezért hanyagolták. A fanok az előző filmek alapján Clinttel vagy max. Steve-vel shippelték Natashát – jobban mondva shippelik a mai napig. (Egy beszédes statisztika az AO3 nevű fanfiction oldalról: Natasha/Bruce ficek száma: 2800, Natasha/Steve ficek száma: 2900, Natasha/Clint ficek száma: 11300.) Valószínűleg a rajongói elvárások miatt párosították össze a nagy fináléban ismét Clinttel Natashát – ettől függetlenül fél percet igazán szánhattak volna arra, hogy lezárják a szerelmi szálát Bruce-szal.
Amúgy szerintem teljesen rendben volt a Natasha/Bruce románc. Egyrészt óriási poén, hogy a szexi domina csaj a kigyúrt csávók helyett pont a geek tudósra gerjed rá, milliónyi kollégiumi rendszergazdának adva ezzel reményt. Másrészt teljesen érthető ez a vonzalom és megvan a létjogosultsága, mert a két karakterben sokkal több a közös vonás, mint ahogy elsőre gondolnánk: mindketten szörnyetegnek gondolják magukat, és azt hiszik, nem érdemlik meg a normális életet.
Így visszafelé és a nagy egészet nézve már egyértelmű, hogy Natasha egy megváltást kereső karakter. A Bosszúállókból megtudjuk, hogy bűntudata van, “sok van a rovásán”, emiatt mindenre kész, hogy törlesszen a világnak. Nagyon erősen azt akarja tenni, ami a helyes, pl. A Tél Katonájában ezért segít kérdés nélkül Steve-nek, a Polgárháborúban pedig pont ezért tépelődik a két oldal között: mert abban a filmben nehezebb eldönteni, hogy mi a helyes lépés. Ez a késztetése valójában egyenes úton vezeti majd Natashát a Vormirra. Megváltástörténetét azonban nem viszi előre a szerelem Bruce-szal, mégpedig azért nem, mert Bruce Banner egy destruktív karakter. Hulkként, gondolom, nem kell ragoznom, hogy miért. Bruce-ként pedig önpusztító. Amikor az első Bosszúállók-filmben elmondja, hogy öngyilkos akart lenni és fejbe lőtte magát, de a “Másik” kiköpte a golyót, azért az nagyon kemény. És Mark Ruffalo szerencsére van olyan jó színész, hogy eladja ezt a figurát. (Muszáj megjegyezni, hogy Clint pont az ellentéte Bruce-nak: míg Bruce rombol, Clint épít.) Namármost, egy megváltást kereső nőnek nem éppen megfelelő partner egy destruktív férfi. “Lépjünk le?” – kérdik egymástól az Ultron korában. Ez a szerelem számukra egy menekülés lett volna, egy ideig talán boldogság, de valójában letérés a nekik elrendelt útról. (Bruce útja az, hogy békére leljen önmagával, és elcsitítsa a destruktivitását.) De hát nem minden nagy szerelem sorsa a boldog egymásra találás…
Clint karakterét illetően jogosan merült fel a kérdés az első film után, hogy egy íjász – legyenek bármilyen high tech nyilai is –, aki azon kívül, hogy mesterlövész, semmilyen különleges képességgel nem rendelkezik, mit tud hozzátenni a dolgokhoz egy szuperemberekből álló csapatban? Az Ultron kora megadja a választ: az emberi tényezőt. Clint a többiek ellentétpárja a csapatban. Ő az, aki a leginkább sebezhető a harctéren, vagyis Natashával egy szinten vannak, csak Clintnek több a vesztenivalója. Ráadásul most, a harmadik gyereke születése miatt még több lesz, ezért már tendálna a nyugdíj felé, “öreg vagyok én már ehhez a szarhoz” felkiáltással, mint Murtaugh őrmester. Amikor a film végén Tony és Steve azt fejtegeti egymásnak, hogy hát igen, tulajdonképpen ők is legszívesebben ezt szeretnék, mennének kockás ingben fát vágni a saját farmjukra, az kicsit olyan, mint amikor a Hegylakóban a halhatatlanok azért a jutalomért küzdenek egymással, hogy a végén a győztes halandóvá válhasson. A film ügyesen rájátszik egyébként Clint halandóságára, végig azt lebegteti, hogy meg fog halni a végén. Már a legelső dolog, ami történik vele az az, hogy lesérül, és Tony azzal üdvözli a gyengélkedőn, hogy “A halál beállta?” Aztán mégse történik meg, ez egy elég jó dramaturgiai játék. Clintet amúgy Jeremy Renner való életbeli tevékenységeivel ruházták fel (civilben házfelújítással foglalkozik), még szerencse, hogy ez tökéletesen illik a film tematikájába, képzeljük el, ha Renner mondjuk siklóernyő-oktató lenne.
VÍZIÓ: Most biztos félsz.
ULTRON: Tőled?
VÍZIÓ: A haláltól. Te vagy az utolsó.
ULTRON: Neked kellett volna annak lenned. Stark egy megmentőt akart, de beérte egy szolgával.
VÍZIÓ: Hát, mindketten csalódást okoztunk.
ULTRON: Nagyon úgy fest.
VÍZIÓ: Az emberek furák. Azt hiszik, a rend és a káosz ellentétek, és hogy mindent lehet irányítani. De van szépség a hibáikban. Ezt nem vetted észre.
ULTRON: Kipusztulnak.
VÍZIÓ: Igen. De semmi sem azért csodás, mert örök, hanem mert kiváltság ismerni.
ULTRON: Te szörnyen naiv vagy.
VÍZIÓ: Hát… Még csak újszülött vagyok.
Sci-fis szemmel Vízió (Paul Bettany) a legérdekesebb figura az egész sagában. A mesterséges intelligencia által tervezett mesterséges intelligencia, aki az evolúció következő lépcsőfoka. Vízió abban a pillanatban a helyére kerül, mint karakter, amikor felemeli a Mjöllnirt. Nem sokat szerepel és beszél, de amikor igen, akkor az elég velős. Saját öntudattal rendelkezik, morális érzéke van, fejlődik, és később szerelmes lesz. Hát baszki! Az Alien jut eszembe, amikor a Feltámad a Halálban Ripley rájön, hogy Call egy androidok által tervezett android, és azt mondja neki, hogy “Tudhattam volna, hogy maga android. Túl emberséges ahhoz, hogy ember legyen.” Sajnos Vízió csak mellékkarakter egy amúgy is túlzsúfolt sagában, nem kaphatott annyi teret, mint amennyi potenciál van benne. Talán ezen változtatni fog a készülő WandaVision című Marvel-sorozat.
A saga szempontjából az Ultron kora rendkívül fontos film: új Bosszúállókat vezet be (Wanda, Vízió), plusz mélységet ad a meglévőknek, láthatjuk, mi mindenre képes még az Elme Köve, a finálé pedig egyenesen továbbvezet minket az Amerika kapitány: Polgárháború eseményeibe.
A Hangya (Ant-Man, 2015)
Hank Pym (Michael Douglas), a Marvel univerzum egyik legnagyobb tudósa (talán még a Starkoknál is nagyobb koponya) Scott Langet (Paul Rudd), a nem túl zseniális, pitiáner bűnözőt választja ki arra, hogy viselje találmányát, a ruhát, amiben a viselője apróra tud zsugorodni, és ennek segítségével hajtson végre egy fontos betörést.
A Hangyával újabb műfajjal gazdagodik a Marvel repertoárja: a heist filmmel. A film ugyanis tényleg annyi és nem több, hogy be kell törni valahová, és megszerezni a szajrét egy feledhető főgonosztól, Fullánktól (Corey Stoll). Amit vállal, azt viszont remekül teljesíti. Legfőbb erénye a humora. A Marvel öniróniája itt már egyenesen önparódiává nemesedik: a városokat hajigáló Bosszúállók után most kapunk egy szuperhőst, akinek az a különleges képessége, hogy kicsi. A film végi összecsapás a játékvonat terepasztalon pedig zseniális paródiája a többi Marvel-film megalomániájának.
Scott Lang egy fricska a szuperhősöknek (és milyen szép, hogy végül mekkora szerepe lesz a Végjátékban!), nem mellékesen ő is apa, mint Clint. Paul Rudd szimpatikus és jópofa főhős, Scott Lang tökhülye, bűnöző haverjai szintén irtó viccesek, Michael Douglast pedig nagyon jó itt látni.
Ez egy picike hős picike kalandja, a saga szempontjából mégis jelentős, mert Hank Pym találmánya kulcsfontosságú lesz a későbbiekben.
A nagy Marvel-kibeszélő, 5. rész: Amerika kapitány 3., Doctor Strange, A galaxis őrzői 2.
Koncertutazó / Concert traveler 