Spoilermentes élménybeszámoló
Mi a fontosabb: a világnézetedhez való ragaszkodás vagy a gyereked? És milyen sors vár arra a gyerekre, akinek a szülője az előbbit választja? Fel lehet-e dolgozni azt a traumát, hogy az lök el, az tagad meg, akinek mindhalálig óvnia kéne? Ezeket a kérdéseket járja körül Alan Ball, az Amerikai szépség Oscar-díjas írójának új filmje, az Uncle Frank, amelyet Ball maga írt és rendezett.
A kamasz Beth (Sophia Lillis) igazi gyökér déli családból származik, ahol az egyetlen intellektuális forrás számára nagybátyja, Frank (Paul Bettany), aki egyetemi tanár New Yorkban. A család többi tagjával ellentétben Frank okos, vicces, az alkalmi látogatásai során igazán odafigyel Beth-re, és arra biztatja: ne féljen a maga útját választani. Motiválásának hála Beth New Yorkba megy egyetemre, és itt szembesül azzal, hogy valójában miért lóg ki Frank teljesen a családból, és miért kezeli a családfő (Frank apja, Beth nagyapja) páriaként: Frank meleg, ráadásul együtt él egy másik férfival, Wallyval (Peter Macdissi). 1973-at írunk, kényes és súlyos titok ez. Csakhogy meghal a családfő, és Beth, Frank és Wally elindulnak haza, a temetésre, ahol Franknek szembe kell néznie egy múltbéli tragédiával, a saját öngyűlöletével, és a családjával…
A film részben Beth coming-of-age története. A fiatal vidéki lány kilóg a családjából, nem elégítik ki a családja által kínált szerepminták, de elkallódna, ha nem lenne ott neki Frank bácsi, akinek köszönhetően elhiszi, hogy az lehet belőle, ami csak akar lenni. De vajon Frank elhiszi-e ezt saját magáról? A film első harmada után a történet fókusza Beth-ről Frankre tevődik át. Bár évtizedek óta éli a nagyvárosi értelmiség bohém életét New Yorkban, apjának elutasító szavai és egy múltbéli tragédia miatt érzett bűntudata sosem hagyják nyugodni, majd egy végső megaláztatás során minden elfojtott keserűsége előbukik. Hiába találjuk meg a saját utunkat, és éljük az általunk választott életet, a mérgező szavaktól és traumáktól nincs menekvés, ha nem nézünk szembe velük. Franknek meg kell tanulnia a leckét, amit Beth-nek adott: legyél önmagad akkor is, ha körülötted mindenki valaki mást akar csinálni belőled.
A film giccs és hatásvadászat nélkül, olyan szeretettel és gyengéd humorral mutatja be Frank és Wally kis világát, hogy nem lehet nem megkedvelni őket, és mindeközben teljesen hiteles marad a filmben felvázolt problémák ábrázolása. A támogató párkapcsolat és a családtól való földrajzi távolság az, ami segít elviselni a kitaszítottságot, a másságot, az állandó titkolózást. Wally Franknél is tragikusabb helyzetben van: ő azért hagyta el hazáját, Szaúd-Arábiát, mert ott kivégeznék azért, mert meleg. Hazájában tehát nem lehetett önmaga, és boldogtalanul, színlelve sem akart élni, ezért jött el. Családjával ritkán találkozik, és azt hazudja nekik, hogy felesége van. Wallyt, ezt a végtelenül kedves, szeretetteljes és életteli figurát a saját családja sohasem ismerheti meg saját valójában. Ez az igazi tragédia. Wally a coming outra biztatja Franket (a család nagyrésze nem tudja, hogy Frank meleg, csak az apja, a húga, és immáron Beth), Frankben azonban túl mélyek a sebek, amiket az apja ejtett rajta. Önutálata önpusztításba csap át, de Wally ragaszkodó szeretetét még ezzel sem tudja eltántorítani. Kapcsolatuk mindenben az ellentéte annak, amit Frank apja a homoszexuálisokról mondott. A gyűlölet, a megvetés, az undor verbális ostorcsapásait, csak úgy lehet feldolgozni, ha előbb önmagunknak bocsátunk meg, és önmagunkhoz fordulunk szeretettel. Mindebben pedig az nyújthat segítséget, ha van valaki, aki szeretettel fordul hozzánk. Sokan vagyunk olyanok, mint Frank, de keveseknek adatik meg egy Wally.
A családból való kitaszítottság és a másság érzetét nemcsak a melegtéma kapcsán mutatja be a film. Beth is hasonló cipőben jár: ő az “okostojás, aki majd egy férfinak se kell, mert a férfiak nem szeretik az okos nőket”. Beth és Frank a család két fekete báránya, törvényszerű, hogy ők ketten szövetséget kössenek, és pozitívan befolyásolják egymás életét. Alakjukon keresztül láthatjuk, hogy a kitaszítottak minden elszenvedett bántás és sérelem ellenére is szomjazzák a családjuk szeretetét és elfogadását.
Paul Bettany fantasztikus a címszerepben, teljesen eggyé válik a karakterrel, alakítása átütő erejű. A szerelmét játszó Peter Macdissi is parádés, majdnem minden jelenetet ellop Wally hálás szerepében. (Macdissi amúgy a rendező, Alan Ball élettársa).
Részben felnövéstörténet, részben road movie, részben dráma az Uncle Frank. A története ugyan 1973-ban játszódik, de ma is fájdalmasan aktuális témákat boncolgat. Szerethető karaktereivel, finom eszköztárával, fontos és átélhető kérdésfelvetéseivel engem meg tudott érinteni. Nem ez lesz az évtized filmje, nem formabontó alkotás (az Amerikai szépséghez nem ér fel), de egy szerethető, kedves darab. Bővelkedik a vicces pillanatokban, de valódi emberi drámát is tud mutatni, és nagyon jól ábrázolja az öngyűlölet működését. Nekem csak az utolsó jelenet lógott ki, az túl idealizáltra sikerült, egy keserédesebb véggel jobban kiegyeztem volna.
Az Uncle Frank mindenekelőtt egy gondolatébresztő film. Beth alakjának és perspektívájának köszönhetően túlmutat a melegtémán, és magáról a kirekesztettség lélektanáról mesél, valamint arról, milyen mérgező és gyógyító hatással lehetünk egymás életére mi, emberek.
2021. március 08.
Koncertutazó / Concert traveler 