A nagy Marvel-kibeszélő, 10. rész: Tony és Steve karakterútja a sagában

Spoileres kibeszélő

Az apaság és az önfeláldozás motívuma

A teljes, 23 filmes univerzum vonatkozásában nagyon érdekes, hogy az egész sagát értelmezhetjük úgy, hogy valójában az apaságról, apává válásról szól, illetve hogy ez az apaság a fokmérője annak, hogy felelős felnőtt vagy, “kész lettél” mint ember – ami persze ezekben a filmekben önfeláldozást jelent. Meg kell érned, az érettséghez az apaság vezet el, és ha már készen állsz, fel kell áldoznod magad, hogy győzhess a gonosz felett. Imitatio Christi. Elsősorban Tony az, akinek ez az útja, ő konkrétan háromszor válik apává, mire eljut a karakteríve csúcspontjára, amikor feláldozza magát. Első “gyermeke” Ultron, a második Peter, aki számára mentor és apapótlék is egyben, a harmadik pedig természetesen a valódi kislánya, Morgan. Tony a Végjátékra playboyból családapává válik, megtanul felelősséget vállalni a tetteiért, és mások sorsát a magáé elé helyezni.

A Kapitány ugyan nem apa, de az Imitatio Christi az, hogy is mondjam, neki az alapbeállítása. Az már más tészta, hogy az ő útja merre vezet, de érdekes és nagyon jó szerintem, hogy ő konkrétan abból az állapotból indul, ahová Tony megérkezik.

Szintén visszatérő motívum, hogy a nagyobb jó érdekében áldozd fel, akit szeretsz. A hőseink ezt akkor teszik meg, ha ezt maga a szerettük kéri, és tényleg nagy szarban vannak (Wanda, Űrlord), de mindkét esetben hiába teszik, és itt visszakanyarodunk az Imitatio Christihez: az áldozatnak akkor lesz értelme, ha magadat áldozod fel. Ellenkező esetben hiába teszed meg, csak a gonoszt szolgálod vele. Emlékezzünk a Kapitány tételmondatára a Végtelen háborúból: „Nem seftelünk életekkel.” Ez számomra végül megmagyarázta a Vormiros jelenetet a Végjátékban. Először azt gondoltam, hogy hibáztak a készítők, mert a Lélekkőért áldozatot kell hozni, és Thanos ugye megtette, a lányát áldozta fel, akit szeretett. Ezzel ellentétben viszont Clintnek és Natashának esze ágában se volt egymást feláldozni, ők azért küzdöttek egymással, hogy melyikük ugorjon le a szikláról és áldozza fel MAGÁT. Ez nekem logikai hibának tűnt. Ám ha elfogadjuk premisszaként, hogy a jó karakterek útja csakis az önfeláldozás lehet, akkor bizony egyértelmű, hogy ők nem cselekedhetnek másképp, mint ahogy a filmben láthattuk.  Clintnek fontos attribútuma, hogy apa, és számára teljesen magától értetődő, hogy leugorjon a szikláról, hogy ezáltal visszahozza a családját. Ő teljesen “egyben” van és “készen” van, mint karakter, pedig amúgy kevesebb időt töltött a vásznon a teljes sagát tekintve, mint Natasha. Én ezért vagyok picit mérges, hogy Natasha történetét mintha félbehagyták volna az Ultron kora után, mert így kevéssé megrázó az áldozata. Clint halála sokkal súlyosabb lett volna, mert őt – ha sikerül a küldetés –, hazavárták volna. Natasha meg hiába mondja el sokszor a Végjátékban, hogy neki a Bosszúállók a családja, ez már nekem kicsit olyan veszett fejsze nyele. 

Az apaság/születés/teremtés témája a leghangsúlyosabban az Ultron korában bomlott ki, sőt: az igazából másról sem szólt. Az Ultron kora az egyetlen Marvel-film, ami ilyen szépen, következetesen felfűzi magát egy nagyon konkrétan meghatározott tematikára:

• Ott van Tony, aki megteremti Ultront, a mesterséges intelligenciát. Igaz, Bruce keze is benne volt, de Ultron maga Tonyt tekinti “apjának” és Tony is “fiamnak” szólítja. Plusz rájátszanak azzal, hogy Ultronnak Tonyéhoz hasonló beszólásai vannak, tényleg hasonlít rá maga a személyisége.
• Ultron maga is teremteni akar, ezt előadja az ikreknek is, amikor arról beszél, hogy mindenki a saját rémálmát teremti meg: a békepártiak a fegyvereket, az emberek a gyermekeket. Le akar számolni az “apjával” (Helló, freudi apagyilkosság!!) és létrehozni egy tökéletesebb, magasabb rendű életformát.

Halkan jegyzem meg, hogy a “mesterséges intelligencia meg akarja ölni a teremtőjét, az embert, és létrehozni a helyére a tökéletes lényt” – ez konkrétan a Prometheus meg az Alien: Covenant témája is, iszonyú jó téma, engem speciel nagyon érdekel és mérges vagyok, hogy az Ultron korában nem igazán sikerült megugrani a lécet. Olvastam, hogy nagyon zűrös volt a forgatás, Joss Whedon utálta, nem egyeztek az elképzelések, küzdenie kellett, hogy bent maradjon pl. a farmos jelenet, és látszik a filmen, hogy agyon van vagdosva. Szerintem, ha nem baszogatják Whedont, hanem hagyják, hogy megcsinálja, amit akar, akár egy háromórás filmeposzban, szerintem ez egy sci-fi klasszikus lehetett volna, és tutira ez lenne a kedvenc Marvel-filmem. Tudom, hogy most mindenki álszakállért és megfelelő méretű kövekért rohan, de engem sokkal jobban érdekelt Ultron még így is, mint Loki ripacskodása az első részben.

• Ultron “gyermeke” is megszületik: Vízió, aki viszont olyannyira magasabb rendű lény, hogy morális érzéke is van (méltó a Mjölnirre!!), és sokkal bölcsebb, mint Ultron.
• Ott van Natasha, aki elmondja Bruce-nak, hogy sterilizálták és nem lehet gyereke.
• Ott van Clint, akinek a karaktere egy az egyben az apaság/teremtés tematikára van felhúzva a filmben. Kiderül, hogy farmja és családja van, és épp úton van a harmadik gyerek. Ezáltal hirtelen a “hétköznapi, jófej csávó” szerepkörből apaszerepbe kerül, és ez pozicionálja az ikrekkel való találkozásait is. Ő találkozik velük a legtöbbször, és ő az, aki kimondja, hogy “csak kölykök”. Pietro és ő szólogat be egymásnak oda-vissza többször is, Pietro “öregnek” szólítja, kb. mint egy kamasz, aki le akarja rázni az apját. Clint az egyetlen, akit Wanda nem tud megbűvölni (apával nem lehet szórakozni!), és végül Clint beszél Wanda lelkére, aminek a hatására Wanda Bosszúálló lesz. Ez a kapocs megmarad köztük a későbbi filmekben is: Clint megy el Wandáért a Polgárháborúban, hogy elvigye a Kapitányhoz, és a Végjáték végén is ők váltanak pár szót Tony temetése után.
• A film végén Tony és Steve beszélgetnek. Steve elmondja, hogy tulajdonképpen másra se vágyott soha, mint letelepedni és családot alapítani, Tony pedig azt válaszolja, hogy hát igen, ez tényleg fasza, és talán neki is kéne építeni egy farmot Peppernek. És ezek később a Végjátékban mind meg is történnek!

Tony és Clint ellentettje Thanos, az Őrült Titán:

• Apaként definiálja magát: a csatlósait “Thanos gyermekeinek” nevezi, és akit megszólít, azt „gyermekemnek” hívja.
• Ő a zsarnok apa: az egész univerzum sorsát el akarja rendezni úgy, ahogy azt ő elképzeli. Majd ő eldönti a tudatlan, felelőtlen “gyermekek” sorsát, “mert ő jobban tudja”!
• Tudjuk, hogy a lányaival hogyan bánt.
• Érdekes adalék, hogy benne is van önfeláldozás, mert csak a küldetése érdekli, az már nem, hogy utána mi lesz vele, ő a csettintésért él, akkor is, ha belehal, de ezt persze inkább nevezzük megszállottságnak, mert abban azért megegyezhetünk, hogy az univerzum felének kiirtása nem szép dolog.

Szintén egy rossz, zsarnok apáról szól A galaxis őrzői 2, amiben ott van az is, hogy Űrlord rájön, hogy ha nem is vér szerint, de neki Yondu az igazi apja. Na és mi történik? A rossz apát, Egót meg kell ölni, a jó apa, Yondu pedig feláldozza az életét a fiáért.

És akkor arról még nem beszéltünk, hogy Howard Stark se volt egy mintaapa, és milyen fontos volt a Végjátékban, hogy Tony találkozhatott vele a múltban. Mellékesen: Odin se volt egy matyóhímzés.

A KAPITÁNY ÚTJA

Úgy gondolom tehát, hogy Tony teljes karakteríve odavezet, hogy egy önfeláldozó hős lesz a fináléban. Amerika kapitány azonban innen INDUL, nála ez az alap. Ő az egyetlen szuperhős, aki kiérdemelten lett az. Mert hogyan lesz valakiből szuperhős? Van, aki együtt születik a képességeivel (Thor, Űrlord), van, akit baleset ér, ami felruházza bizonyos képességekkel (Pókember, Hulk), van, akinek elég esze és pénze van ahhoz, hogy megfelelő technológiát gyártson magának (Vasember). Valamennyiüknek fel kell nőni azonban ahhoz, aminek a birtokába kerültek: mind szembesülnek az előnyeivel, hátrányaival, szembesülnek azzal, hogy hoppá, ez felelősséget jelent, ehhez jobb emberré kell válni. Ez egy tipikus szuperhősfilm-toposz: a hősnek méltóvá kell válni ahhoz, amit már birtokol. Amerika kapitánynál azonban ez pont fordítva történik: ő azért kapja a szupererejét, mert méltó rá! Ott van a próba a gyakorlótáborban, amikor bedobnak a szuperkatona-aspiránsok közé egy kézigránátot, és minden kiskatona szétrebben, kivéve Steve-et, aki ráveti magát a gránátra. Ő már akkor, vézna kölyökként, habozás nélkül az életét adná másokért. Imitatio Christi. Ekkor bólint rá Tommy Lee Jones ezredes, hogy oké, tényleg legyen ő a kísérlet alanya, amit a Stanley Tucci által játszott doktor már eddig is szajkózott: hogy ő a nemes tulajdonságai miatt szeretné, hogy Steve legyen a szuperkatona. Steve abban a percben, ahogy megkapja a szérumot, és a belső tartásához testi erő is párosul, KÉSZEN van, mint szuperhős, mint karakter. Ennek megfelelően cselekszik: megmenti a szakasz katonát, akit a vezetés veszni hagyna, majd feláldozza magát, mikor a repülőgépet a sarkköri jégbe vezeti.

Maradhatott volna így, ebben a kvázi tökéletes állapotában, lehetett volna egy statikus, unalmas jófiú, akin legfeljebb élcelődnek a többiek, hogy régimódi, nem káromkodik stb. A Marvel legnagyobb húzása, hogy nem hagyták parlagon a karaktert, hanem elindították egy úton, ami a legizgalmasabb az egész MCU-ban, hatalmas pacsi ezért a Russo tesóknak. De hova mehet, hova fejlődhet egy kvázi tökéletes karakter?

Amerika Kapitány útja az, hogy dekonstruálja a saját mítoszát.

Az első filmje egy régimódi, naiv háborús kalandfilm, némi Indiana Jones-beütéssel. Nagyon patrióták vagyunk, szolgáljuk a hazánkat, itt egy csapat ember, akik építik a jövőt (Peggy, Howard Stark). A Tél Katonájában azonban Steve egy paranoiathriller közepébe csöppen, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a szép eszmék, amiknek ő a szimbóluma lett, már nem léteznek, vagy talán soha nem is léteztek. Az ellenség köztünk jár, a SHIELD belülről omlik össze, politikai játszmák, nyerészkedések és alantas gyilkosságok tere az a tér, amiről eddig azt hittük, hogy a világ javát szolgálja. A szervezet egy másodperc alatt Steve ellen fordul, amint fenyegetést lát benne, habozás nélkül megölné és közellenséget csinál belőle. Steve, a csillogó szemű patrióta fiú kiábrándul, és már nem tudja, kiben bízhat, miben hihet többé.

A harmadik filmjében, a Polgárháborúban, Steve az eddigi útjának megfelelően cselekszik. A Tél Katonája eseményei után teljesen logikus és érthető, hogy miért utasítja el, hogy alávesse magát egy felsőbb szervezet irányításának. Ezen a ponton ütközik ki leginkább, hogy Tony és ő egymással ellentétes irányban haladnak. Tony szépen menetel az önfeláldozó hőssé válás útján, Steve pedig a skála másik végéről halad, a hős állapotából a hétköznapi ember irányába. A Polgárháborúban ütköznek. Az egyezmény feletti ellentétük azonban csak az egyik oka ennek az ütközésnek, a másik Bucky. Bucky, aki Steve számára az egyetlen élő kapocs (Peggy is ebben a filmben hal meg!) a múltjához, azokhoz az időkhöz, amikor még egyértelmű volt, mikor mit kell tenni, és ki az ellenség. Bucky, aki egyszer már “meghalt”, és Steve képtelen lenne újra elveszíteni, ezért bármire hajlandó, hogy megmentse. Meg hát amúgy igaza is van abban, hogy a robbantásban Bucky történetesen ártatlan. Tehát Steve, a tökéletes katona megtagadja az engedelmességet, és körözött bűnöző lesz belőle. Amerika Kapitány meglátta Amerika mocskos arcát, és köszöni, nem kér belőle többé.

Ez valami gyönyörű.

Sokan megjegyezték, hogy juj, a Végjátékban olyan furcsa volt, hogy Tony az önfeláldozó, Steve meg magára gondol, hát tőlük nem ezt szoktuk meg. Dehogynem. Ha végigkövetjük a két karakter útját az MCU-ban, akkor láthatjuk, hogy CSAKIS így zárulhatott le a történetszáluk. Tony eljutott az önfeláldozásig, Steve pedig odáig, hogy mer hétköznapi ember lenni és kicsit önzőnek lenni. Abból kiindulva, hogy az Ultron korában bevallja, hogy mindig is szeretett volna letelepedni és családot alapítani, szerintem neki anno az volt a fejében, hogy nagyon szolgálni akarta a hazáját, bevonulni katonának, de azt nem úgy képzelte, hogy élete végéig szuperkatonáskodni fog, hanem hogy elmegyünk, lenyomjuk a nácikat, utána hazajövök, megnősülök, és lesz egy szép házam kerítéssel és kutyával. Miért is olyan nagy önzőség, hogy a végén megszerzi ezt magának?

Van még egy jellemző pillanat, amely Steve Tonytól való különbözőségét demonstrálja. A Végtelen háború csatajelenetében Steve először találkozik Groottal: „Én vagyok Groot” – „Én meg Steve Rogers.” Tehát Steve a hétköznapi nevén, „Steve Rogersként” definiálja magát, nem „Amerika Kapitányként”. Ellentétben ugye Tonyval, akinek mi is a tételmondata mindvégig? „Én vagyok Vasember”. Mindketten azon a néven nevezik magukat, amely kifejezi azt, amivé válni akarnak.

A film világán belül sem meglepő Steve döntése a Végjáték végén. Amikor elindul a múltba a kövekkel, Bucky azt mondja neki, hogy „hiányozni fogsz”. A legjobb barátja tehát azonnal tudja, hogy mit fog tenni. Bucky ezért nem lepődik meg, amikor utána meglátják az idős Steve-et a padon, és ezért nem ő megy oda hozzá, hanem Samet küldi. Neki nem kell odamennie, hiszen pontosan tudja, hogy mi történt.

Tony esetében természetesen nemcsak az apai felelősség az, ami hőssé teszi, hanem az, ahogy szembesül a tettei következményével, ahogy felismeri a saját tehetetlenségét (erre az űrből jövő fenyegetés ébreszti rá), ahogy egyre megszállottabban pajzzsal akarja védeni az emberiséget. Tony hőssé válásának egy fontos pillanata, mikor a Végjátékban “öt év múlva” (miután az esti mosogatás közben feltalálja az időutazást) felkeresi a Bosszúállókat, pajzsot visz Steve-nek, kezet nyújt és megbocsát neki. 

Steve útjában az a szép, hogy mindez a hősből hétköznapivá válás nem csorbítja a nemességét. Azután is szilárd marad, amikor összeomlik körülötte a világ A Tél Katonájában. A hitében megingathatják, de az erkölcsiségében nem. Később, a Végjáték egyik legnagyobb pillanata, amikor a Mjöllnir a kezébe repül, illetve utána, amikor szarrá verve, törött pajzzsal is feláll a földről és egyedül néz szembe Thanos egész seregével, mint a bátorság, nemesség és önazonosság rendíthetetlen monolitja. Hát az mekkora jelenet már, atyaúristen! Tizenhatodszor nézve is kiráz tőle a hideg.

Az én szívemhez mindig is Steve karaktere állt közelebb, és az ő filmjei objektíven nézve is jobbak, mint a Vasember-filmek. De nagyon jó, hogy Steve és Tony ellenpólusként végig jelen voltak a sagában, és ez a nagyívű történet általuk személyes drámává tudott válni.

ZÁRSZÓ

Közhely, de igaz, hogy a Marvel-filmek harmadik fázisával lezárult egy korszak. A negyedik fázisra tervezett filmek nem ígérnek ilyen átgondolt, hosszú távú koncepciót, ráadásul a pandémia miatt ki tudja, mikor juthatnak el a nézőkhöz. Engem a következő Doctor Strange és Thor-film érdekel a legjobban. Amire viszont abszolút vevő vagyok, azok a Disney+ csatornára készülő spin-off sorozatok: WandaVision, The Falcon and the Winter Soldier, Loki, Hawkeye… Az MCU megajándékozott egy szerteágazó, szórakoztató, vicces univerzummal, amiben továbbra is szívesen bóklászok, és követem a mellékszereplők sorsát. Kíváncsian várom, hogy ezek a miniszériák milyen távlatokat nyitnak ebben a mesevilágban – mert érzésem szerint a sorozat formátum jót fog tenni a történetmesélésnek.

2020. június 14 – július 5.
Lektorálva és javítva: 2021. január – február.