„A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(…)
Örökös itt a lélekjárás,
A kripta-illat és a köd,
Árnyak suhognak a sötétben
S elátkozott had nyöszörög.”
(Ady Endre: A vár fehér asszonya)
A gyász egy olyan ház, amelynek mindentől elzáró, vastag falai a tagadás, a düh, az alkudozás és a depresszió. Ajtót a külvilág felé csak a gyászfolyamat utolsó szakasza, az elfogadás nyit. Ezt a folyamatot, különösképpen a depressziót sokan sokféleképp ábrázolták már a filmvásznon. Az Éjszaka a házban című horror/thriller sok egyéb mellett arra tesz kísérletet, hogy a kísértetházas horror zsánerének eszköztárával mutassa be egy asszony gyászfeldolgozását. A kísérlet eredménye az év egyik legfigyelemreméltóbb filmje lett.
Férje, Owen öngyilkossága után Beth (Rebecca Hall) magára marad tóparti házukban, melyet Owen épített. Gyászával küszködik, amelyet csak tetéz, hogy Owen öngyilkossága meglepetésként érte, fogalma sem volt róla, hogy a férjével valami nincs rendben. Beth hamarosan hátborzongató jeleket tapasztal a házban, mintha Owen szelleme kezdené kísérteni őt. Kutatásba kezd, és rá kell jönnie, hogy a férfi kettős életet élt…
Az Éjszaka a házban egyrészt kísértetházas horrorfilm. Van itt nyikorgó lépcső, önmagát bekapcsoló hi-fi berendezés, megmagyarázhatatlan sms-ek és lábnyomok – klasszikus paráztatás. Aztán ahogy Beth elkezd nyomozni a férje után, teret kapnak a filmben a thriller elemek. Ezek a műfaji sajátosságok ügyesen épülnek egymásra, jól megfér a szellemjárás mellett a rejtély felderítése. Miért fényképezett Owen Bethre hasonlító nőket? Miért vásárolt okkult könyveket? Miért építette meg az erdő mélyén a házuk pontos mását – csak fordítva? A végső megoldás nem szájbarágós, ám nem lehet azzal vádolni, hogy a sötétben hagyja a nézőt, mert megadja a válaszokat ezekre a kérdésekre. Sokan lesznek azonban, akiknek ezek a válaszok nem kielégítőek, és több magyarázatot várnának a finálétól. Ezt nézője válogatja: engem mélyen megérintett a lezárás.
Mindezek mellett ez egy allegorikus film, és a fináléja is erősebb lábakon áll, ha nem a konkrét történet, hanem az allegória felől nézzük. Lassan építkezik, hagy időt arra, hogy megismerjük a hősnőnket. Végigkísérjük Beth gyászának szakaszait, különösen az elhatalmasodó depresszióját. „A Semmi”, ami sötét gondolatokat ültet a fejekbe, elszigetel és magába vonz… Ilyen pontosan, érzékletesen talán még soha nem láttam ábrázolva a depressziót. A kísértetjárta ház pedig, amelyet Beth minden fájdalom és önmarcangolás ellenére képtelen elhagyni, maga a fel nem dolgozott gyásztól gyötört emberi lélek.
Az Éjszaka a házban sok szempontból a tavalyi Relikvia című filmre emlékeztet: mindkettő egy-egy emberi, pszichés illetve lelki folyamatot mutat be, a horror eszközeivel. Nagyon hasonló élményt adnak: mindkettő jeleskedik a paráztatásban, mégsem emiatt maradnak emlékezetesek, hanem az emberi tényező líraian szép megragadása miatt.
Rebecca Hall (Az utolsó angol úriember, A tökéletes trükk) csodálatos ebben a szinte már egyszemélyes drámában. Néhány fontos statisztától eltekintve (a hűséges barátnő és a megértő szomszéd) minden rajta múlik, megrázó, emlékezetes alakítást nyújt.
Óriási pozitívum, hogy a moziban csak felirattal vetítették ezt a filmet. A film baljós, nyomasztó atmoszférája, feszültségkeltése nagyban támaszkodik a hangokra. Zajok, zörejek, suttogások borzolják Beth és a nézők idegeit, ebbe egy szinkronsáv óhatatlanul belerondított volna. Így viszont semmi sem rontott az élményen.
Az Éjszaka a házban bátran odahelyezhető az utóbbi évek újhullámos, sokat méltatott horrorjai mellé, amelyek többet akarnak a néző puszta ijesztgetésénél. Nem elégszik meg egy kísértettörténettel, sokkal mélyebbre váj az emberi lélek bugyraiba. Magával ragadó, nem hétköznapi filmélmény azoknak, akik vevők valami újra és mélyen emberire.
2021. október 10.
Koncertutazó / Concert traveler 